Nicholas Saunderson

A vak matematikusok közül talán legismertebb Nicholas Saunderson.

Született Angliában, 1682. január 20-án és meghalt 1739. április 19én.

Egy éves korában vakult meg himlő következtében (más források szerint vakon született, valamint olyan források is vannak, melyek szerint nyolc évesen vesztette el látását).

Tanulmányait az ingyenes iskolában, a Penistone Gimnáziumban végezte, ahol francia, latin és görög nyelvet tanult és kiváló zenész is lett. Majd tovább folytatta tanulmányait.

Cambridge-ben volt egyetemi tanár 1711-től, de ő maga nem tanult a Cambridge egyetemen.

Nicholas Saunderson algebrai műveletek végzésére alkalmas saját tervezésű tapintható készüléket szerkesztett, amelyet később más vakok is használtak. Érdekes, hogy Saunderson optikával is foglalkozott, a lencsék szerepéről, a világosság és a színek természetéről, a szivárvány jelenségéről értekezett. Saundersont a királyi társaság tagjává választották.

A Bayes-tétel felfedezése továbbra is vitatott téma a matematika történetében. Noha biztos, hogy Thomas Bayes ideje előtt fedezték fel, számos prioritást élvező versenyző létezik, köztük Saunderson is. Abban az időben a matematikai kutatások nagy részét magánlevelezés  és szóbeli megbeszélések útján végezték, nem publikációk által, így nem maradtak fent bizonyítékok a jövő kor részére.

 Saunderson volt a legvalószínűbb felfedező, kissé illeszkedve a valószínűségi kérdéshez, valószínűnek tűnik, hogy a kérdést soha nem oldják meg teljesen, hanem valószínűségi hitként maradnak Saundersonnal és másokkal szemben.

Saunderson életét szó szerint sötétben élte, de erős fényként jelent meg az angol matematika történetében a newtoni időszak utáni Cambridge-ben (Newton helyét ő vette át a katedrán).

Saunderson kiváló oktató és professzor volt, aki nem használta a szemét, hanem megtanította másoknak az övék használatát.

Napjainkban három vak kortárs matematikusról tudni, mind egyetemi tanár Franciaországban. Egyikük, a 11 éves kora óta vak Emmanuel Giroux, kiemelkedő matematikus, hatvan fős laboratórium igazgatója a Lyon-i École Normale Supérieure-ben. Különösen a kontakt geometria nagy tételének demonstrációjáról híres. Az ilyen vak matematikusok létezése megcáfolja az empirista víziót, miszerint az agy üres lap, amely az érzékszervi tapasztalatok hatására telik meg. Valóban, hogyan tudná egy vak ember ilyen korlátozott tapasztalatokkal megalkotni ugyanazokat az elvont fogalmakat, ha agyában már nem lettek volna meg azok az áramkörök, amelyek képesek e fogalmakat generálni, legalábbis hipotetikusan? Ahogy Emmanuel Giroux A Kis Herceget átfogalmazza: „mindazt, ami a geometriában alapvető, csak a szellem látja jól, a szemnek láthatatlan.”.

Ha az agykéreg szervezését a tapasztalat határozná meg, akkor a vak matematikusnak, aki mindent a tapintás révén tanult meg, olyan agyterületeket kellene aktiválnia, amelyek nagyon különböznek a látó matematikus által a matematika művelése közben használtaktól. Ezzel szemben a neuronális újrahasznosítás elmélete azt jósolja, hogy a matematika idegi áramkörei rögzítve vannak. Az ezirányú kutatások ez utóbbit erősíti meg. A vak matematikusok, amikor „látják”, mit jelent egy matematikai tétel, ezt ugyanazokkal a fali és homloklebenyi áramkörökkel teszik, mint egy látó matematikus.

Az érzékszervi tapasztalatok itt nem játszanak szerepet: csak ez az áramkör képes újrahasznosulni a matematika művelésére. Vakoknál az általában a látásnak szentelt nyakszirti kéreg nem marad inaktív: új funkcióknak szenteli magát, beleértve a fejszámolást és a matematikát is. Született vakok esetén az átszervezés még nagyobb fokú, mivel látókérgükben, teljesen váratlanul, a beszélt nyelv grammatikájára adott válaszok is megfigyelhetők, akárcsak a Broca-területen.

Az elvont válaszok jelenléte a vakok látókérgében továbbra is elméleti vita tárgya: valóban újrahasznosítás, vagy ama képlékenység (plaszticitás) rendkívüli bizonyítéka, amely a kéreg teljes újjászervezéséhez vezet? Úgy tűnik, hogy a mérleg nyelve az idegsejtek újrahasznosításának hipotézise felé leng ki, különösen azért, mert a látókéreg korábbi szerveződése nem törlődik el teljesen. Valójában megtartja kapcsolatainak és idegi térképeinek szerveződését, miközben átirányítja őket más területekre. Mivel a látókéreg nagyon nagy, sok benne az olyan terület, amely nemcsak a matematikára és a nyelvre, hanem a Braille-írásban rögzített betűkre és számokra is reagál, továbbá tárgyakra, helyekre, állatokra ... és ezek a kategóriák általában a kéreg hasonló helyein találhatók, függetlenül attól, hogy látó valaki, vagy nem. Az agy „postafiókja” például

szinte ugyanott helyezkedik el egy látó olvasónál és egy vak embernél, aki megtanulta a Braille-írást. Úgy tűnik, hogy ennek a régiónak a funkcióját nagymértékben meghatározzák a nyelvi területekkel való kapcsolatok.