A készülő könyvben velem megtörtént sztorikat is mesélek. Most ebből olvashattok egy részt.

Baleseteim

Annak ellenére, hogy mozgalmas gyerekkorom volt és felnőttként is sokfelé járok, sok mindent csinálok, szerencsére nem sok baleset ért életemben. Azok, amik mégis történtek, keverednek bennem, hogy pontosan melyik mikor volt. A kisebbeket, mint kézvágás, borotválkozás közbeni megvágás, nyáron láb elvágás vagy szomszéd kerítésébe való beleakadás, nem említem, hiszen ezek mindennaposak. Azt az esetet sem, amikor egy unokatestvérem szemen lőtt házi készítésű nyíllal, hiszen vak lévén, nem fenyegetett a veszély, hogy megvakuljak. :) Azonban volt néhány jelentősebb eset, amikre mindig emlékezni fogok.

Tizenéves, általános iskolás voltam, amikor a családom egyszer fényképészhez készülődött, mert nem volt fényképezőgépünk, de szerettünk volna családi fotókat. Úgy volt, hogy előtte még elmegyünk a nagyszüleimhez, aztán hazamegyünk átöltözni és onnan tovább a fényképészhez. De végül nem jutottunk el, mert én fát kezdtem hasogatni a nagyszüleimnél, hogy segítsek nekik, ami balesetben végződött. A tuskóra feltettem a fát és hogy ne mozduljon el, a bal lábammal ráléptem. De mivel nem láttam, hogy pontosan hol van a tuskó, rávágtam a lábujjamra a baltával. Szerencsére nem lett nagy bajom, nem vágtam le a lábujjamat, csak eltörtem. Az ügyeletről kórházba küldtek, ahol tetanuszt és fekvőgipszet kaptam, majd hat hét után, járót. Ennél az esetnél az volt érdekes számomra, hogy szinte nem fájt a lábam, pedig korábban azt hittem, hogy egy baltaütés mindig nagyon fájdalmas. Másrészt maga a gipsz volt érdekes, mert azt akkor láttam életemben először.

Egy balesetemnek, ami kamaszként történt, nyoma is maradt a homlokomon. Futottam az utcán egy unokatestvéremmel és hátulról belerohantam egy biciklibe, amit nem láttam. Szétnyílt a homlokom, nagyon vérzett. De mivel, mint minden férfi, féltem a kórházi összevarrástól, a kapcsozást választottam. Most sem tudom, hogy jól döntöttem-e, ez ugyanis nem gyógyult be teljesen, örök jegy maradt a homlokomon. Egy szexepil, ami egy férfinek nem árt, ha van, de azért mégiscsak jobb, ha nincs.

Volt egy sportbalesetem. Vakfociztam és ott történt, két lépésben. Először szájon talált egy labda. Ez vakon teljesen kiszámíthatatlan dolog, mert nem láthattam, hogy felém repül, így teljesen váratlanul ért. Elzsibbadt mind a két ajkam, de hősiesen folytattam az edzést. Pár perc múlva jött a második felvonás, amikor egy focis társam nekem futott és szétnyílt a bal szemöldököm. Egyedül mentem az Árpád kórházba mentővel, azaz Marcipánnal, a vakvezető kutyámmal. Nagyon rendesek voltak velem a mentősök és az ügyeleten is. Összevarrták a szemöldökömet, kaptam egy tetanuszt, csináltak koponya röntgent is. Amíg vártam a mentőre, hogy hazahozzon, Marcipánt simogatták a nővérek, beszélgettünk, viccelődtünk, jól éreztük magunkat. A mentőt hiába vártam, nem jött, ezért éjfélkor hívtam taxit és azzal mentem haza. A tetanusz helyét sokáig éreztem, nem úgy, mint a fahasogatás utánit.

A legnagyobb balesetem óriási szerencsémre nem történt meg velem. Egy vasúti felüljárón mentem át, de a végén, időben nem fordultam balra és még egy lépést akartam előre tenni, amikor hirtelen megéreztem, hogy nincs talaj az elől lévő lábam alatt, hanem a semmibe lépek. Mint kiderült, a felüljáró végéről hiányzott a korlát egy darabja. Pont ott, ahol én nem kanyarodtam be a lefelé vezető lépcső felé. Halálfélelmet éreztem. Visszarántottam a lábamat, majd baj nélkül lejutottam.